2. fejezet

Sziasztok! Jó olvasást a második fejezethez! Várom a véleményeteket! :)

Puszi: Eszti;)


2. fejezet ~ Tina

~Louis~
- Harry, az isten áldjon meg, miért járkálsz itt fel és alá tíz perce? – kérdeztem idegesen legjobb barátomat, aki már lassan az agyamra ment.

- Szerinted elmenjek hozzá? – nézett rám tanácstalan fejjel.

- Elmondanád, hogy mégis kiről beszélsz?

- Tudod, az unokatesóm Tina itt lakik Londonnak ezen a részén lakik… - kezdett bele miközben egy újabb doboz kipakolásával bajlódott.

Hát igen két srác, új lakás…ráadásul fiúk vagyunk...érted?! Nem vagyunk mi lányok, hogy itt, mint valami háziasszonyok pakolásszunk…legalábbis én, mivel Harry már az ötödik doboznál tartott, míg én az elsőnél.

- Egyáltalán miért félsz oda menni? – érdeklődtem, mire felsóhajt, lehuppant mellém a kanapéra és mesélni kezdett.

- Mikor kicsik voltunk a szomszédban laktak… Tina amúgy szintén 18 éves…és hét éves korunkban elköltöztek Magyarországra. Amikor búcsúra került volna sor nem voltam hajlandó elköszönni tőlük, sőt még a szobámba is bezárkóztam. Nagyon mérges voltam Tinára pedig nem is az ő hibája volt, de akkor még azt hittem. Miután elmentek már első nap nagyon éreztem a hiányát, mivel előtte legjobb barátok voltunk, amellett, hogy unokatesók is. És most vissza költözött…félek, hogy most ő mérges rám és látni sem akar, ezért nem merek oda menni. – fejezte be én pedig átkaroltam a vállát.

- Minden rendben lesz, nyugi! Szerintem menj el hozzá és beszéljétek meg. – ajánlottam.

- Talán igazad van… - sóhajtott fel újra.

- Lehetne egy kérdésem?

- Persze, mondd csak.

- Jó csaj? – húztam fel a szemöldököm huncutul mosolyogva, mire Harry pofon vágott. – Naaa… - simogattam az arcom, és eljátszottam, hogy sírok.

- Ne haragudj, Louis! Nem is volt olyan erős!- nézett rám boci szemekkel és megölelt.

- Jajj, Harry! Hát, hogy tudnék rád haragudni te kis cukorpofa! – nyomtam egy puszit az arcára heccből, mire mindkettőnkből kitört a röhögés.

- Te nagyon őrült vagy! – vigyorgott rám.

- Tudom! – dobtam hátra a hajam. – Na, de hagyd a dobozokat, menj a csajhoz!

- Okés! – mondta. – Várj…mit szólnál, ha fogadnánk?

- Miben? – mostanában egyre többet fogadtunk, de a legtöbbet én nyertem, úgyhogy meg sem ijedtem a kérdés hallatán.

- Fogadjunk, hogyha meglátod Tinát…le fogsz blokkolni! – vigyorgott rám.

- Chh…egy lány sem volt még ilyen hatással rám, és nem is lesz!

- Hát jó…majd meglátjuk! Na mentem, csá! – köszönt el, majd kiviharzott az ajtón.

Unottan szétterültem a kanapén, tudtam, hogy ez a délután egy kínszenvedés lesz. Senki nem ér ma rá, Niall és Zayn hazament erre az egy hétre - amit megkaptunk szünetre, a költözések miatt -, Liam, pedig a barátnőjével tölti szabadidejét. Egyedül én unom halálra magam ezen az istenverte délutánon.

*=2 óra múlva=*

Még mindig a kanapén feküdtem, mint két órája, csak azzal az egy eltéréssel, hogy aludtam. És persze, hogy most szólal meg a telefonom.

- Hallóó?.. – nyöszörögtem bele a készülékbe.

- Csak nem felébresztettelek, Lou?

- De…mi akarsz Eleanor? – semmi kedvem nem volt, pont hozzá.

- Találkozni…meg kéne beszélnünk ezt a dolgot…

- Felejtsd el! – mondtam, majd kinyomtam a hívást.

Alig tettem le a telefonom az asztalra megint megszólalt.

- Mi van már? – nyöszörögtem bele újra.

- Gyere ide!

- Mégis hova Harry? Nem vagyok gondolatolvasó! Elmondanád legalább a címet?

- Hű, de morci valaki! Itt vagyok a mi utcánkba, a 12-es házat keresd!

- Jól van, megyek!

- Okés, na szia! – mondta, majd kinyomta.

Nagy nehezen feltápászkodtam, majd elcsoszogtam az ajtóig. Mikor már léptem volna ki, akkor jutott eszembe, hogy talán egy gatyát azért felvehetnék.
Elmásztam a bőröndömig, kivettem belőle egy farmert, egy csíkos pólót és egy szürke sapkát.
Belenéztem gyorsan a tükörbe, megigazítottam a hajam, majd beültem a kocsiba. Igen tudom, hogy lusta vagyok, hisz’ pár házzal kéne csak arrébb sétálnom, de most keltem!
Mikor odaértem megnyomtam a kapucsengőt.

- Ki az? – hallottam meg Harry hangját.

- Superman! – szóltam bele  nem valami nagy lelkesedéssel.

- Gyere! – mondta, majd kinyílott előttem a kapu…

- Fú…bassza meg! – csúszott ki a számon, mikor megláttam a hatalmas házat.

Ez elmenne egy kisebb kastélynak. Biztos egy elkényeztetett kis fruska lakik itt. Lehet, hogy nem kellett volna ide jönnöm.

De a véleményem azonnal megváltozott, mikor – a kopogásom után – ajtót nyitó lánnyal szembe találtam magam.
Teljesen földbe gyökerezett a lábam, ahogy gyönyörű barna szemeibe néztem. Vörös haja kisebb hullámokban omlott vállaira. egyszerűen nem tudtam elszakítani róla a tekintetem, egyszerűen elképesztően szép volt, ahogy a napfényben megcsillant a szeme…

- Cső, haver! – köszönt Harry. eddig észre sem vettem, hogy itt van…

- Szia! – motyogtam, végre barátomra nézve, majd megköszörültem a torkom és mosolyt erőltettem az arcomra és normálhangon megszólaltam. – Mármint, szia!

- Tina, ő itt a barátom, Louis! – mutatott rám.

Ez nem lehet Ő Tina…elvesztettem a fogadást. De egyáltalán nem tudott érdekelni, minden gondolatom most a lány körül forgott…nem tudom mi ütött belém…

- Louis, ő, pedig itt Tina, az unokatesóm! – folytatta Harry, rám nézve, majd kacsintott egyet jelezvén, hogy ő nyert.

- Szia! Tina Anderson – mutatkozott be, kezet nyújtva felém, félénken.

- Louis Tomlinson – mondtam, majd ahelyett, hogy kezet ráztam volna vele, finoman kézen csókoltam.

Elpirult a tettemre és még én sem ismertem magamra. ennél már csak az volt jobb, mikor pillantásom találkozott Harry figyelmeztető tekintetével. Ennek nem biztos, hogy jó vége lesz, viszont mentségemre legyen, hogy én magam sem tudom mit művelek.

- Selena Grey, de hívj csak Sel-nek! – ugrott elém egy sötét barna hajú energiabomba.

- Louis Tomlinson, de hívj csak Lou-nak, vagy Louis-nak! – vigyorogtam, de vele csak kezet ráztam. – Örülök, hogy megismerhettelek titeket! – mosolyogtam Tinára, amit ő viszonzott.

Vajon mi lesz még itt?!