1. fejezet

Sziasztok! Úgy döntöttem nem szórakozom itt Előszóval, meg ilyenekkel, hanem hozom nektek rögtön az első fejezetet.

Jó olvasást! Várom a véleményetek! :)

Puszi: Eszti;)

1. fejezet ~ Egy átlagos napnak indult...

Már csontjaimban, ereimben és egész testemben éreztem a ritmust, mikor a zsűri elé léptem az ismerős zenére. A begyakorolt táncmozdulatok már maguktól jöttek, gondolkodnom sem kellett.
Igen, a tánc volt a fényképezés mellett az egyik nagy szenvedélyem. Határozott mozdulataimat élvezet volt végrehajtani. Annak ellenére, hogy igazán szégyellős vagyok és nem szeretek a figyelmi középpont lenni, imádtam a színpadon állni és táncolni.

Mikor vége lett az utolsó lépésnek és lehalkult a zene a zsűri felé fordultam…

Borzalmas csörömpölés ütötte meg a fülem. Kezem egyenesen a zajforrás, felé mozdult. Egy gyors lökéssel lelöktem az ébresztőórámat a helyéről, ami nagy csattanással ért földet.

~ Nem is tudom ez hányadik tárgy, amely így végzi. Talán mióta ide költöztem a tizenkilencedik… ~ gondolkoztam.

- Jól van, kisasszony? – nyitott be aggódó arccal a szobámba Harvey, a drága lakájom. Nagyon szerettem őt, apám helyett apám volt. Már aznap, mikor megérkeztem nagyon kedves és barátságos volt velem.

- Persze! – keltem fel az ágyamból. – Harvey, ön és a többi dolgozó a házban mikor volt utoljára szabadságon? – érdeklődtem, egy kis ásítás és nyújtózkodás után. 

- Nem is tudom, kisasszony… - gondolkodott el. -  De mi sajnos nem engedhetjük meg ezt a luxust magunknak…valamiből meg kell élni! – mosolygott rám.

- Kérem hívjon mindenkit a kertbe! Azonnal megyek én is, csak felöltözöm!

- Ahogy óhajtja! – mondta, majd távozott.

Gyorsan felkaptam egy fekete cicanadrágot, egy fehér felsőt és egy lenge farmer kabátot. Gyorsan fogat mostam, majd befontam a hajam és levágtattam a lépcsőn.

Amint kiléptem a hátsó kertbe minden szempár rám szegeződött.

- Jó reggelt, kisasszony! – mosolygott mindenki és kórusban köszöntöttek.

- Önöknek is viszont! Nem is húznám az időt, inkább rátérnék a lényegre. Szóval, szeretném Önöket szabadságra küldeni, mivel mióta itt vagyok, azaz két hónapja nagyon keményen dolgoznak és meg vagyok győződve arról, hogy azelőtt is így tettek. Jutalmul a kemény munkájukért és kedvességükért szeretném önöket fizetett szabadságra küldeni. Tehát, amíg nem tartózkodnak és dolgoznak itt, ugyanúgy fizetve lesz a munkabérük. Most még mindössze két napról lenne szó, de ki tudja, hogy lesz legközelebb mennyi idő lesz. Mit szólnak? – mosolyogtam rájuk.

Először néma csönd volt és döbbent arcokat láttam, de aztán örömteli mosolyokká váltak. Hirtelen mindenki felém tódult és egy hatalmas családi ölelésben kötöttünk ki.

Igen, valóban családi volt. Szinte már a családommá váltak, mindenkit nagyon szerettem.

Igazából ide kerülésem oka a nagymamám halála volt. Ezt a hatalmas birtokot rám hagyta, a személyzettel – vagyis a mostani családommal – együtt. Nagyon szerettem itt élni, maga a környezet is gyönyörű. Mivel május közepe van már minden virágban és zöldben úszik. Imádtam ezt, főleg minthogy fényképész vagyok.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, amitől kicsit megugrottam ijedtemben, és csak ekkor vettem észre, hogy már mindenki eltűnt.

- Háló? – szóltam bele készülékembe.

- Szia, csajszi! Mizujs? – hallottam meg barátnőm, Selena csiripelő hangját.

- Semmi..viszont nincs kedved átjönni a hétvégén? Elküldtem a személyzetet szabadságra. Tarthatnánk egy csajos estét! – mosolyogtam el gondolatomra.

- Jajj de jóó! Most azonnal indulok! Na szia, megyek pakolni!

- Okés! Szia! Két napra pakolj! –mondtam gyorsan, mielőtt kinyomta a telefont.

Visszamentem a házba, ahol Harvey-val találtam szemben magam.

- Biztosan elboldogul, Tina? – kérdezte.

- Természetesen, ne aggódjon! – mosolyogtam. – Ráadásul Selena is átjön, úgyhogy nem lesz semmi gond!

- Rendben! Vigyázzon magára! Viszlát, hétfőn! – mondta, majd elment.

*=18:02=*

Rohantam a konyhába, hogy megnézzem van-e itthon csipsz vagy valami ilyesmi.

Kinyitottam a felső szekrényt. Szerencsémre volt bent gumicukor és pár csipszes zacskó is. Becsuktam az ajtaját, majd a hűtőhöz léptem, ahol találtam két doboz gyümölcslevet és egy másfél literes Pepsit.

A következő pillanatban megszólalt a csengő, én pedig futottam ajtót nyitni barátnőmnek.

- Szia! – köszöntött mosolygós arccal. Barna, begöndörített haja lazán omlott vállaira, egy farmer kék felsőt és egy fehér nadrágot viselt. Hatalmas bőröndje lába mellett állt. Meg sem lepődök ezen, két napra jön és körülbelül két hétre pakol...
Szemem újra arcára tévedt, amin egy kis féltést és zavartságot véltem felfedezni.

- Minden rendben? – kérdeztem köszönés nélkül.

- Háát…ugyebár minden régebbi ismerősödnek és barátodnak az én címem van megadva. És ma keresett valaki…

- De, ugye elküldted, akárki is volt?!

- Hát nem egészen…

- És hol van most? Egyáltalán ki az? – borultam ki.

- Hát..izéé…elhoztam magammal… - kezdte tanulmányozni a cipőjét.

- HOGY MIII?? – már szinte kiabáltam, annyira kiborultam.

- Figyelj, nyugodj meg…most jön be a kapun. És különben is ŐT nem küldhettem el, még a végén kinyirtál volna! – nézett barna szemeivel az enyémbe.

Vettem pár mély levegőt, hogy lenyugodjak, majd kinyitottam szemeimet…

Előttem már nem Sel állt, hanem valaki teljesen más. Ezt nem hiszem el?! Hogy került ide?! Egyáltalán mi a francért keresett meg, ha ennyi ideig le se szart?! Persze nagyon hiányzott meg minden de akkor is. Erre nem vagyok felkészülve, de erősnek kell lennem. Szóval gondoljuk végig a helyzetet. Az ajtóban állok lesokkolva, velem szemben pedig a rég nem látott unokatesóm, aki egyben a legjobb – volt - fiúbarátom. Mit tegyek? Megöleljem, hogy „Már nagyon hiányoztál!”, vagy lökjem hátrébb és csapjam rá dühösen az ajtót, esetleg kezdjek el sírni? Csak mert a feltörő emlékek miatt ez is tehetném. Most kéne okosnak lennem, de egyszerűen nem megy. Főleg így, ahogy zöld szemei az enyémet fürkészik és teljesen földbe gyökerezett a lábam. Olyan hirtelen történt mind ez! Nem tudom mit tegyek…

- Szia, Tina! – tett egy bizonytalan lépést felém, mire a szívem győzött és azonnal megöleltem, ő pedig szorosan tartott.

- Nagyon hiányoztál… - suttogtam, mert éreztem nem lenne hangom rendesen megszólalni.

- Te is nekem… - suttogott vissza.

Göndör fürtjei csikiztek, ezért arcom a vállába fúrtam.