#2 | 5. fejezet ~ Banda bál (2. rész)

~Tina~

Egész úton a limuzinban Selenával beszélgettünk.
Elmesélte, hogy beszélt az edzőimmel, hogy sajnos nem tudok részt venni a heti próbákon, de had szerepelhessek a gálán. Mivel Mony-ék tudják, hogy rendesen tudom a táncokat, beleegyeztek a dologba.
Nagyon hálás voltam ezért Selnek.
Megállt a kocsi, Louis udvariasan kisegített a limuzinból és utána el sem engedte a kezemet. Ez megmosolyogtatott.
Amin viszont meglepődtem az az volt, hogy az épület előtt senki sem állt. hatalmas csend uralkodott az egész utcán és körzetében. Sehol egy újságíró, sehol egy paparazzi. Nem mintha gond lett volna. Épp ellenkezőleg nagyon is örültem. Szép munka volt, akár ki is intézte ezt el.
- Minden rendben? - kérdez rá Louis, látva zavartságomat.
Finoman végig mérem tekintetemmel a fiút. Tökéletesen áll neki a szmoking, és ez az egész elegáns öltözet.
Egy pillanatig még arcát fürkészem, majd egyenesen belenézek azokba a gyönyörű tengerkék szemekbe. Melyek nélkül már élni sem tudnék boldogan.
- Persze, minden oké! - válaszolok, majd összekulcsolom ujjainkat.
A csapatból utolsóként lépünk a bál terembe.
Hihetetlenül gyönyörű ez a hely! Minden aranyban fénylik. A padlón, pedig látom saját magam majdnem teljesen tisztán. A táncparketten párok forognak, egy számra melyet az egyik meghívott banda játszik.
- Látom tetszik! - mosolyog rám Louis.
- Igen, nagyon is! Őszintén szólva kicsit hercegnőnek érzem magam ebben a környezetben - vigyorodom el.
- Hát akkor, felkérhetem egy táncra, Hercegnő? - hajol meg előttem a fiú és kézfejét felém nyújtja.
Válasz helyett, finoman kezemet az övébe csúsztatom. Louis magához húz. Alig van pár centi testeink közt.
Mindent elfelejtve nézünk egymás szemébe. És mintha nem is táncolnánk, hanem suhannánk...
- Valamit el szeretnék mondani... - töri meg a csendet és húz vissza a valóságba gondolataim közül Louis.
- Hallgatlak! - mosolygok rá.
- De nem most! - mondja. - Hamarosan... - jelenti ki titokzatosan.
- Hát jó. - hajtom fejem a vállára, ezzel megszüntetve a köztünk levő távolságot.


~Selena~
Már olyrég láttam. Azt hiszem másfél hónapja. Valakinek ez nem sok idő, de nekem nagyon is...
Mindig próbáltam lekötni magam munkával, hogy ne kelljen rá gondolnom. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy túl vállaltam magam. Reggeltől estig minden percben dolgoztam. És mikor hazaértem éjjel csak beestem az ágyba és már aludtam is. Ez még nem lenne akkora nagy baj, ha ez idő alatt nem fogytam volna le nagyon. De ez megtörtént. Ráadásul elegendő folyadékot sem juttatttam a szervezetembe. A végén kórházban kötöttem ki, mert rosszul lettem a munkahelyemen. Az orvos megparancsolta, hogy pihenjek. Sokat. És rendszeresen étkezzek, eleget igyak ezentúl. Állítása szerint, ha ez tovább folytatódott volna súlyosabb következményekkel járt volna...
- Látom Louis-ék máris összemelegedtek! - mosolygok a tánparketten levő párosra.
- Igen, hál' istennek! Már mindkettejükre rá fér a boldogság! - csatlakozott Harrry. - Tudod, hívtalak! Mindennap! De nem vedted fel... - mondja, mire rá nézek.
Csak ketten ülünk a hatalmas asztalnál, melynek közepén egyOne Direction feliratú papírka található.
- Sajnálom! - suttogtam, mélyen a szemébe nézve.
Senki nem tudhat erről a korházas ügyről. Főleg nem Harry.
- Sajnálhatod is! - mondta dühösen Harry, majd kiment az épületből.
- A francba! - csaptam az asztalra.
Két lehetőségem van. Egy: megvárom míg megbocsát - na azt várhatod Sel! Teljesen jogosan akadt ki rád! Nem gondolod, hogy neked kéne lépned és nem neki? - korholom magam.
Oké, lássuk  másik lehetőséget: utána megyek és mindent elmondok neki - ezt kell tenned! Ez a helyes megoldás! sel ébredj fel és ne várd, hogy minden magától megtörténjen!
Felállok és kifutok az épület elé. Harry háttal áll nekem.
- Harry! - suttogom. - Kérlek, engedd, hogy elmagyarázzam! Szükségem van rád érted? Egyszerűen nem tudok nélküled élni. Megismertelek és beléd szerttem. Ez a másfél hónap míg nem láttalak életem legrosszabb időszaka volt! Nem akarlak elveszíteni! - sírtam el magam a végére.
Harry megfordult és lazán vissza sétált az épületbe. Én pedig összerogytam. Ott az utcán, és sírtam. Sírtam, mert hatalmas sebet ejtett rajtam. Mikor már falállt az asztaltól úgy éreztem, mintha kést szúrnának a szívembe. De most. Most már úgy érzem azt a kést csak egy ember tudja kihúzni onnan és begyógyítani a helyét. És ez Harry volt. Igen, Harry Styles. A srác akibe halálosan beleszerettem.